Minden év végén izgatottan várjuk, melyek voltak az általatok legtöbbet vásárolt debaba KRAFT termékek, vagyis a kedvenceitek.
Az idei rangsor első helyén álló termék már megjelenése óta vezeti a listát, ami azért is külön öröm, mert ennek a terméknek a megszületése a vásárlóinknak köszönhető. Hiszünk abban, hogy akkor lehet igazán sikeres egy vállalkozás, ha együtt él, együtt gondolkodik a vásárlóival, és valódi igényekre reflektálva tervez és alkot. A monokróm babakártyát sok-sok vásárló kérte tőlünk, mi megterveztük, ő pedig a dobogó első helyén áll az idei versenyben.
A debaba KRAFT termékeket számtalanszor viszik ajándékba kisbabás családokhoz is, ezért összeállítottunk két (egy kisebb és egy nagyobb) babadobozt is, amelynek tartalmai színesek, hasznosak és természetesen magas minőségűek. Azonban ahhoz, hogy igazán egyediek lehessenek ezek a babaváró ajándékok, lehetővé tettük, hogy a vásárlók is összeállíthassák saját babadobozukat. Így született meg az egyre népszerűbb, online pár kattintással is összeállítható egyedi babadoboz.
Egyelőre rejtély, hogy a rózsaszín színe, a cuki pofija, puha anyaga vagy megnyerő személyisége (mert bizony, minden állatkának neve és személyisége van, ismerd meg őket ide kattintva) miatt áll ő a dobogó harmadik fokán: Barka az őzike szundikendő.
A textil babakönyv – mely a legaprólékosabb munkát és odafigyelést igényli – negyedik helyen áll az összesítésben. Ahhoz képest, hogy mindössze fél éve elérhető a kínálatban, hatalmas teljesítmény ez. Ugyanazok a grafikák szerepelnek rajta, mint a monokróm kártya lapjain, így az ismerős állatkák miatt még vidámabb lesz a lapozgatás.
Kis babacsomagjainkból ősszel kivettük a cumit, mert a sok-sok visszajelzés arra mutatott rá, hogy ajándékba nem szívesen visznek cumit a vásárlóink. A megérkeztem kártya került a BIBS cumik helyére, a Barka őzikés kis babacsomag azonban így is nagyon népszerű maradt.
Hatodik helyen áll a Huba lajháros alvópárna (nálunk ő a dobogós) mert lehengerlően pimasz tekintete bárkit elvarázsol. Az csak ráadás, hogy álomba ringatja kis tulajdonosát.
A szundikendők második legnépszerűbb állatkája Bernárd maci: sötét menta színű duplagéz anyag a teste, puha pamut a feje, mérete miatt épp babakézbe való: nem túl nagy, nem nehéz, a végtagjait pedig lehet rágcsálni – fogzáskor ez igazán hasznos.
Benedek pingvines szundikendő követi őt a sorban, majd ismét íbernéárd maci következik, ezúttal marokpárna formájában. Elbűvölő karakter, ez látszik.
És a már debaba KRAFT védjegyévé vált marokpárna termék zárja a sort: Lujzi cica mustársárga színe csupa vidámságot hoz a kisbabás mindennapokba.