Bernárd, a maci – alvópárna

(2 vásárlói értékelés)

7.490 Ft

Csipetnyi varázserővel bíró macis formapárna, amely minden gyerkőcöt a saját ágyában marasztal egész éjszakára, elaltat az óvodában, vagy a délutáni alvásnál. Elalvás előtt csak fordítsátok meg a párnát úgy, hogy az az oldala legyen felfelé, amelyiken az állatka lehunyja a szemét. Pár perc, és ha elég figyelmesen füleltek, már hallhatjátok is, ahogyan egyenletesen elkezd szuszogni, majd lassan mély álomba merül.

A fejrész antiallergén, atkamentes töltőanyaggal van tömve, de vigyáztunk, hogy ne tömjük túl, hiszen a kicsik gerincének és fejének még nincs szüksége az erős megtámasztásra. Használat közben tovább tömörödik majd. Könnyű, így bárhová magatokkal vihetitek, a fülénél fogva a kicsik is könnyen hordozhatják. Mérete épp akkora, mint az IKEA-s gyerekpárna.

Oeko-tex Standard 100-as minőségi tanúsítvánnyal rendelkező, 100% pamut termék.

De mit jelent az, hogy Oeko-tex, és a festék, amivel nyomva van, nem ártalmas a kisbabákra?

Az OEKO-TEX® védjegy a végfelhasználók számára azt jelzi, hogy a termék ártalmas anyagokat nem tartalmaz, ezért biztonságos és bőrbarát, így a védjegy a döntéshozatal fontos eszköze lehet textiltermékek vásárlásakor.

A bőr természetes pH-ja  savas, ha ez megbomlik, a bőr védekező képessége csökken, és sebezhetőbbé válik, ami ekcémát, allergiát vagy más bőrirrítációt okozhat. Kisbabák és gyerekek esetében ez fokozottan igaz. A bőr védelmét a hidrolipid réteg látja el, ez azonban kisebb mértékben termelődik a babáknál és a gyerekeknél, mint a felnőtteknél. Ezért az Oeko-Tex minősített anyagoknak bőrbarát pH-értékűeknek kell lenniük.

A nyomtatás során vízbázisú pigmentfestéket használnak, így nehézfém, formaldehid és alkilfenol-etoxilátoktól (APE) mentes a nyomat.

Mi inspirált minket ennél a terméknél?
Borka lányunk egyik rajzán egyszer megjelent egy cica, amelyiknek az egyik szeme be volt hunyva, a másik szeme pedig nyitva volt. A csukott szeme fölé holdat rajzolt Borka, a nyitott szeme fölé pedig napocskát. Azt kérte, hogy tervezzünk neki egy olyan párnát, amit magával tud vinni az óvodába, és az állatka vele együtt alszik. Innen indult útjára az alvópárna, és mivel mindkét oldala nyomtatva van a színazonosság miatt, így úgy döntöttünk, hogy a hátoldalra nem a debaba KRAFT logót tesszük, hanem az állatka arcát lehunyt szemekkel. Ha ébren van, a szoba dísze lesz, ha alszik, alvótárs.

Ismerd meg Bernárdot
Biztosan sejted, mi Bernárd kedvenc elfoglaltsága. Bizony, egész nap csak a málnabokor előtt üldögélne és majszolgatná az édes gyümölcsöt. De amit nem tudsz róla, az az, hogy nagyon szeret énekelni (csodaszép, mély hangja van) és nem szereti a mézet.

 

TIPP: ha bedugult orr miatt nehézkesebb az elalvás, tegyél az debaba KRAFT alvópárna alá egy nagyobb párnát, így megemelhetitek a fejet, ráadásul a lecsorgó váladék így kevésbé irritálja a torkot, így az éjszakai köhögést is elkerülhetitek.

2 készleten

macis formapárna

7.490 Ft

2 készleten

Kosárba
Megveszem
Cikkszám: DKR1173 Kategória: Címkék: , , ,

Anyag: Öko-tex Standard 100-as minőségi tanúsítvánnyal rendelkező pamut
Festék: vízbázisú pigmentfesték, nehézfém, formaldehid és alkilfenol-etoxilátoktól (APE) mentes
Töltet: antiallergén és atkamentes szilikonizált poliészter
Méret: kb. 40 x 32 cm ( fülek nélkül )
Mosás: mosógépben mosható 30 C° fokon

Vásárlói vélemények
  • 5
    1 értékelés
  • 5 csillag
    100%
    4 csillag
    0%
    3 csillag
    0%
    2 csillag
    0%
    1 Star
    0%
2 vélemény a Bernárd, a maci – alvópárna termékre
  • Nagy-Sárosi Anita (megerősített tulajdonos)

    Ajándékba kaptuk a nagymamától, tényleg puha az anyag, és nagyon aranyos a maci feje. A kisfiam pedig el sem alszik nélküle! 🙂

  • Nagy-Bodnár Zita (megerősített tulajdonos)

    A párna varázserejét meg tudjuk erősíteni! Nem hagyja magára a párnát az ágyban, nehogy féljen egyedül ha majd felébred…a párna 😂🥰

Vásárold meg ezt a terméket és írj róla véleményt!

FEL